Az Alapítvány célja az Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági Kar hallgatóinak, oktatóinak, dolgozóinak, illetve a Kar technikai felszereltségének támogatása a következő területeken:
A gyakorlati képzést is magába foglaló négy éves képzésben (kooperatív képzés) a gyakorlati év (praxis szemeszter) alatt a hallgatók (gyakornokok) támogatása, a kooperatív képzés megszervezése.
Külföldi tanulmányutak, tanfolyami rendszerű át- illetve továbbképzések, nyelvi felzárkóztató és továbbképzési programok támogatása.
A tudományos diákköri tevékenység (TDK) feltételeinek javítása, a kiemelkedő eredményt elért hallgatók díjazásának támogatása.
Egyéni és kutatócsoportban folyó kutatások támogatása.
A Kar technikai felszereltségének javítása.
Az Alapítvány által alapított díjak, ösztöndíjak, kitüntetések finanszírozása. Ilyen díj például a Keleti Díj, melynek odaítélésével a kiemelkedő tanulmányi eredményt és/vagy közösségi munkát ismerjük el. Minden államvizsgát követően 5-6 diplomát szerzett hallgatónak ítéli oda a Kuratórium az intézetigazgatókkal egyeztetve a díjat, mely az erkölcsi elismerésen kívül pénzdíjat is jelent.
Szakkollégiumok szerveződésének és működésének támogatása – ennek keretében támogatjuk például a Jánossy Ferenc szakkollégium szervezésében rendezett táborokat.