Beküldte Fehér-Polgár Pál - 2020. január 23. 20:05
2020. február 22-én (szombaton) 10:00 órakor kerül sor a Keleti Károly Gazdasági Kar Diplomaátadó Ünnepségére. A helyszíne a TG F17 előadó.
A Diplomaátadó Ünnepségre az oklevelet szerzett hallgatók mellett a záróvizsgát tett hallgatókat is szeretettel várjuk!
Az oklevélkiadáshoz szükséges adminisztráció miatt kérjük az érintett hallgatókat, hogy 9:00 órára érkezzenek a helyszínre.
Megjelenés alkalomhoz illő ruhában!
Az ünnepségre csak azokat várjuk, akik előzetesen jelezték részvételi szándékukat az alábbi űrlapon 2020. február 10. 24:00 óráig, erről 2020. január 27-ig Neptun üzenetet küld a Tanulmányi Osztály.
A regisztrációs lehetőség ezt követően lezárul.
Tekintettel a terem kapacitására, a Diplomaátadón összesen 1-2 vendéget tudunk fogadni hallgatónként. A TG F18-ban lehetőség lesz kivetítőn követni az ünnepséget.
Szíves megértésüket köszönjük!
Aki nem igényli az ünnepélyes átadást, 2020. február 20-án (csütörtökön) 7:30-16:00 óra között átveheti a diplomáját vagy záróvizsga igazolását, illetve erre lehetőség lesz az ünnepség után a Tanulmányi Osztály félfogadási idejében is.
Kérjük, hogy ezt a szándékát is a regisztrációs felületen jelezze!
Ebben az esetben a Diplomaátadón már nem lehet részt venni.
Beküldte Fehér-Polgár Pál - 2019. július 10. 23:55
Kedves végzős Diákjaink!
Aki nem tud részt venni a szombati diplomaátadó ünnepségen, az július 11-én 7:30-16:00 óra között átveheti oklevelét a KGK Tanulmányi Osztályán.
A holnapi napon lehetőség lesz arra is, hogy talárban az oklevéllel együtt fénykép készüljön a nagy pillanatról, megörökítve azt az utókor számára. És persze megosztani is ér ám majd a képeket! ;)
Beküldte Fehér-Polgár Pál - 2019. június 24. 23:02
Frissítés: Diplomaátadó Ünnepségre a regisztráció 2019. július 4-én lezárult. 2019. július 4. 24:00 után jelentkezők esetén a Diplomaátadón részt venni, vagy a korábbi időpontban a diplomát/záróvizsga igazolást átvenni nem lehet.
Szíves megértésüket köszönjük!
2019. július 13-án (szombaton) 11:00 órakor kerül sor a Keleti Károly Gazdasági Kar Diplomaátadó Ünnepségére.
A helyszíne a TG F17 előadó.
A Diplomaátadó Ünnepségre az oklevelet szerzett hallgatók mellett a záróvizsgát tett hallgatókat is szeretettel várjuk! Az oklevélkiadáshoz szükséges adminisztráció miatt kérjük az érintett hallgatókat, hogy 10:00 órára érkezzenek a helyszínre. Megjelenés alkalomhoz illő ruhában!
Az ünnepségre csak azokat várjuk, akik előzetesen jelezték részvételi szándékukat az alábbi űrlapon2019. július 4. 24:00 óráig, erről 2019. június 27-ig Neptun üzenetet küld a Tanulmányi Osztály. A regisztrációs lehetőség ezt követően lezárul.
Tekintettel a terem kapacitására, a Diplomaátadón összesen 1-2 vendéget tudunk fogadni hallgatónként. A TG F18-ban lehetőség lesz kivetítőn követni az ünnepséget. Szíves megértésüket köszönjük!
Aki nem igényli az ünnepélyes átadást, 2019. július 11-én (csütörtökön) 7:30-16:00 óra között átveheti a diplomáját vagy záróvizsga igazolását, illetve erre lehetőség lesz az ünnepség után a Tanulmányi Osztály félfogadási idejében is. Kérjük, hogy ezt a szándékát is a regisztrációs felületen jelezze! Ebben az esetben a Diplomaátadón már nem lehet részt venni.
Beküldte Vécsey Alexandra - 2019. február 15. 15:08
FRISSÍTÉS: A Diplomaátadó Ünnepségre a regisztráció 2019. február 14-én lezárult. Aki nem jelezte részvételi szándékát, illetve igényét a február 21-i átvételre a regisztrációs felületen vagy a Tanulmány Osztályon, legkésőbb 2019. február 18. (hétfő) 12:00 óráig még megteheti a tanulmányi előadójánál e-mailben. 2019. február 18-án 12:00 után jelentkezők esetén a Diplomaátadón részt venni, vagy a korábbi időpontban a diplomát/záróvizsga igazolást átvenni nem lehet. Szíves megértésüket köszönjük!
2019. február 23-án (szombaton) 11:00 órakor kerül sor a Keleti Károly Gazdasági Kar Diplomaátadó Ünnepségére.
A helyszíne a TG F17 előadó.
A Diplomaátadó Ünnepségre az oklevelet szerzett hallgatók mellett a záróvizsgát tett hallgatókat is szeretettel várjuk! Az oklevélkiadáshoz szükséges adminisztráció miatt kérjük az érintett hallgatókat, hogy 10:00 órára érkezzenek a helyszínre. Megjelenés alkalomhoz illő ruhában!
Az ünnepségre csak azokat várjuk, akik előzetesen jelezték részvételi szándékukat 2019. február 14. 24:00 óráig, erről 2019. február 8-ig Neptun üzenetet küld a Tanulmányi Osztály. A regisztrációs lehetőség ezt követően lezárul.
Tekintettel a terem kapacitására, a Diplomaátadón összesen 1-2 vendéget tudunk fogadni hallgatónként. A TG F18-ban lehetőség lesz kivetítőn követni az ünnepséget.Szíves megértésüket köszönjük!
Aki nem igényli az ünnepélyes átadást, 2019. február 21-én (csütörtökön) 7:30-15:00 óra között átveheti a diplomáját vagy záróvizsga igazolását, illetve erre lehetőség lesz az ünnepség után a Tanulmányi Osztály félfogadási idejében is. Kérjük, hogy ezt a szándékát is a regisztrációs felületen jelezze! Ebben az esetben a Diplomaátadón már nem lehet részt venni.
A Diplomaátadó Ünnepségre az oklevelet szerzett hallgatók mellett a záróvizsgát tett hallgatókat is szeretettel várjuk! Az oklevélkiadáshoz szükséges adminisztráció miatt kérjük az érintett hallgatókat, hogy 10:00 órára érkezzenek a helyszínre. Megjelenés alkalomhoz illő ruhában!
Az ünnepségre csak azokat várjuk, akik előzetesen jelezték részvételi szándékukat 2018. július 15. 24:00 óráig a napokban érkező Neptun üzenet szerint. A regisztrációs lehetőség ezt követően lezárul.
Tekintettel a terem kapacitására, a Diplomaátadón összesen 2 vendéget tudunk fogadni hallgatónként, amelyet a regisztráció során figyelemmel követünk.Szíves megértésüket köszönjük!
Aki nem igényli az ünnepélyes átadást, 2018. 07. 19-én 7:30-15:00 óra között átveheti a diplomáját vagy záróvizsga igazolását, illetve erre lehetőség lesz az ünnepség után a Tanulmányi Osztály nyári félfogadási idejében (7:30-12:00-ig) is. Kérjük, hogy ezt a szándékát is a kiküldött regisztrációs felületen jelezze! Ebben az esetben a Diplomaátadón természetesen már nem lehet részt venni.
A diplomaátadó ünnepségre az oklevelet szerzett hallgatók mellett a záróvizsgát tett hallgatókat is szeretettel várjuk! Az oklevélkiadáshoz szükséges adminisztráció miatt kérjük az érintett hallgatókat, hogy 10:00 órára érkezzenek a helyszínre. Megjelenés alkalomhoz illő ruhában!
Az ünnepségre csak azokat várjuk, akik előzetesen jelezték részvételi szándékukat 2018. február 16. 24:00 óráig a héten kiküldött Neptun üzenet szerint. Kérjük, hogy lehetőség szerint legfeljebb 2 fő meghívott hozzátartozó vegyen részt az ünnepségen, tekintettel a terem befogadóképességére.
A diplomaátadó ünnepségre az oklevelet szerzett hallgatók mellett a záróvizsgát tett hallgatókat is szeretettel várjuk! Az oklevélkiadáshoz szükséges adminisztráció miatt kérjük az érintett hallgatókat, hogy 10:00 órára érkezzenek a helyszínre. Megjelenés alkalomhoz illő ruhában!
Az ünnepségre csak azokat várjuk, akik előzetesen jelezték részvételi szándékukat 2017. július 14. 24:00 óráig a kiküldött Neptun üzenet szerint. A regisztrációs lehetőség ezt követően lezárul, de aki lemaradt, július 19-ig (szerdáig) még jelezheti részvételi szándékát a Tanulmányi Osztályon félfogadási időben. Kérjük, hogy lehetőség szerint legfeljebb 2 fő meghívott hozzátartozó vegyen részt az ünnepségen, tekintettel a terem befogadóképességére.